E.L. James: A szabadság ötven árnyalata

"[...] Most mindenük megvan - szerelem, szenvedély, intimitás, vagyon és a világ összes lehetősége. De Ana tudja, hogy az ő szerető Ötven Árnyalatával nem lesz könnyű, együttlétük számos nem várt kihívás elé állítja mindkettőjüket. Anának meg kell tanulnia osztozni Christian fényűző életstílusában, anélkül, hogy feláldozná identitását. Christiannak pedig felül kell kerekednie agresszív irányítási kényszerén, miközben múltja démonjaival is meg kell küzdenie.
De éppen amikor úgy tűnik, közös erővel bármilyen akadályt képesek leküzdeni, a balszerencse, a rosszakarat és a végzet összeesküszik ellenük, és valóra válnak Ana legsötétebb félelmei..." 

Mielőtt belefogtam volna az Ötven árnyalat-trilógia utolsó kötetébe, én balga halandó elkövettem azt a baklövést, hogy utánaolvastam a könyv értékeléseinek. Nem kellett volna. Ugyanis belefutottam egy olyan cselekményleírásba, aminek következtében minden oldalon azt vártam, hogy mikor következik be, és minden egyes szituációban láttam, hogy na, ez lesz az előzménye, az előszele "a cselekménynek". Szóval emiatt kevéssé lelkesen olvastam el azt a 635 oldalt.
Tudom, hogy írnom kellene némi saját kútfőből kivett véleményt is a kötetről, de az az igazság, bármennyire is vakargatom az államat és dölöngélek előre-hátra, nem tudok kisajtolni agyamból egyetlen értelmesnek mondható mondatot sem.

Továbbra is piros pont járt nálam azért, mert volt benne némi izgalom is az erotikának nem nevezhető szexuális aktusokon (folyton az jutott eszembe, hogy bagzanak, mint a nyulak, és mintha Christian kissé korai magömléssel küzdött volna, elvégre 3 mondat után elélvezett :D). Urambocsá', de ha már szexuális tartalmú pornóregényt ír az ember lánya, akkor írja már meg rendesen, hadd csöpögjön a nyálam éspervagy eredjen el az orrom vére. :D
Kifejezetten tetszett a könyv Epilógusa, és az Ötven Árnyalat kifejtése.

Ami a főszereplőket illeti:
1. Ana: Véleményem szerit egy álszent, hisztis picsa, aki tulajdonképpen a megalapozatlan műbalhéival orránál fogva vezette Christiant. Nem igazán tudtam vele azonosulni. Talán még az első kötetben valamelyest igen.
2. Christian: Egy megmentésre szoruló, kamasz lelkületű ember. Nagyon sokszor sajnáltam a múltja/jelene miatt. Terézanyu énem füleit hegyezve, kezeit morzsolgatva figyelt, hol és hogyan  menthetné meg.
3. Kate: Az egyetlen ép értelmű, hétköznapi tulajdonságokkal megáldott szereplő.
4. Elliott: Csíptem a stílusát. Hasonló volt, mint az Alkonyat-beli Emett. :)

E.L. James: A sötét ötven árnyalata

"A gyönyörű fiatal milliárdos, Christian Grey egyedi ízlésétől és sötét titkaitól elbátortalanodva Anastasia Steele kilép a kapcsolatból, és beindítja karrierjét a seattle-i könyvkiadónál.
De a Christian iránt táplált vágy még mindig jelen van minden egyes ébredésénél, és amikor a férfi egy új megállapodást ajánl fel, Anastasia képtelen ellenállni. Újra lángra lobban perzselően érzéki viszonyuk, és Anastasia egyre többet tud meg sérült és megszállott "Ötven árnyalatának" szívszaggató múltjáról..."

Figyelem! A következő sorok cselekményleírást tartalmaznak! Szóval aki nem szeretne spoilert olvasni, annak eddig és ne tovább! ;)

Talán egy fokkal jobban tetszett az első köteténél. Bár továbbra is átlag 5 oldalanként szexbe torkollott minden egyes beszélgetés Ana és Christian között, ennek ellenére én úgy éreztem, hogy izgalmasabbra, krimisebbre sikerült azáltal, hogy az író újabb személyeket keltett életre Leila és Jack Hyde személyében.
Meglepődtem Christian reakcióin, kiváltképpen az előszobában bekövetkezett Pál-fordulásán. Egy igazi Uralkodó fél soha, semmilyen körülmények között nem változna át Alávetett féllé.. legalábbis szerintem.. Ez is mutatja, hogy Christian személyisége mennyire egy kamasz hullámzó érzelmi világát tükrözik vissza. Hiába van úgy beállítva, hogy ő a domináns fél, nekem szinte végig úgy tűnt, hogy valójában Ana az, aki irányít és orránál fogva vezeti a férfit.
Továbbra is pontosan annyi szenvedés van benne, mint az Alkonyatban volt..

E.L. James: A szürke ötven árnyalata

"Amikor Anastasia Steele, az irodalom szakos egyetemi hallgató interjút készít Christian Greyjel, az ifjú vállalkozóval, gyönyörű, okos és ijesztő férfival találja szemben magát.A nem ebben a világban élő és ártatlan Ana megretten, amikor ráébred, hogy akarja ezt a férfit, és annak rejtélyes tartózkodása ellenére kétségbeesetten próbál közelebb kerülni hozzá. Grey, aki képtelen ellenállni Ana szelíd szépségének, eszének és független szellemének, elismeri, hogy ő is akarja a lányt - de a saját feltételei szerint."

Eddig valahogy mindig úgy jött ki nálam a lépés, hogy az ilyen Námbörvan-Nyújorktájmz-Besztszellereket soha nem akkor sikerült elolvasnom, megkedvelnem stb., mikor a nép, az istenadta nép nyáladzott róla, és az összes létező fórum ezekkel volt tele. Na, pont így voltam az 50 árnyalattal is. És igazából így utólag visszagondolva, nem is értem ezt az óriási felhajtást körülötte. Talán amiatt, hogy nem egy szokványos "vanília" szex-kapcsolatnak indul benne a történet.
Ahogy elkezdtem olvasni, egy az egyben az Alkonyat jelent meg lelki szemeim előtt. Minden, de minden stimmel:
- a szürkeségből kiemelt sete-suta főhősnő, aki nem tartja sokra magát;
- a szemtelenül gazdag, de megközelíthetetlen, "jobb-ha-távol-tartod-magad-tőlem, de-én-rohadtul-nem-bírom-visszafogni-magam"- pasi;
- a szertelen, újraházasodós anyuka, aki a napsütötte tengerparton él;
- a házaspár, aki örökbefogadott egy rakat gyereket (majdnem felér egy Cullen-klánnal);
- Seattle és környéke;
- az 524 oldalon keresztül húzzuk-halasztjuk dolgok;
- a minden 2.mondatban elhangzó szeretlek-de én jobban szeretlek;
- és még esküszöm némelyik mondat is visszaköszön az Alkonyatból.

Mikor olvastam a moly.hu-n (ez itt a reklám helye) az értékeléseket, belefutottam @Belle_Maundrell értékelésébe, (és utólagos elnézéssel szeretném engedélyét kérni, amiért idézem, de..) aki szó szerint számból vette ki a szót, mikor azt írta, hogy ez a könyv " egy átpornósított, vámpírtalanított Alkonyat"...
Mindezek ellenére csak úgy faltam a lapokat. Nem is tudom. Talán vártam valami extra kimenetelt, vagy hogy valami igazán megfog majd benne... Szóval mindent összegezve, nem igazán értem körülötte ezt a felhajtást. Kíváncsian várom belőle a filmet. Mert biztos meg fogom azért nézni, mit hoztak ki belőle.. bár a +16-os korhatár nem hagy kétséget afelől, hogy pont azt hagyják ki belőle, amiért az egész könyv felkapott lett..

Hirtelen felindulásból elkövetett bejegyzés

Mi Atyánk, Stieg Larsson, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te krimid, jöjjön el a te Milleniumod, legyen meg a te bestsellered, amint Svédországban, úgy hazánkban is.
Mindennapi Lisbethünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg dühünket, és mi is megbocsájtjuk, hogy itt hagytad abba.
És ne vígy minket kísértésbe (megyünk mi magunktól), de NE szabadíts meg a Tetovált lánytól! Ámen.

Stieg Köcsög Larsson, hát szabad így, itt abbahagyni egy könyvet????! Naná. 

Stieg Larsson: A tetovált lány

"Negyven éve történt. Az agg milliárdos elveszítette unokahúgát, akit gyermekeként szeretett. S azóta is, évről évre, valaki - mintha az őrületbe akarná kergetni - minden születésnapján emlékezteti az idős urat arra a tragikus napra... Az évek óta tartó nyomozás új lendületet kap, amikor a férfi felfogad egy vesztes sajtóper után állás nélkül maradt, rámenősnek tűnő újságírót, hogy kísérelje meg az igazság kiderítését [...]

Ugyanakkor egy jó hírű magánnyomozó-iroda munkatársnője rááll az újságíróra, s szinte mindent kiderít róla, ahogyan mások sem bízhatnak abban, hogy titkuk rejtve marad a kivételes tehetségű, tetovált lány előtt."

A minap egyik ismerősöm, aki mellesleg pszichológia szakra jár, megkért, soroljak fel neki olyan filmeket, amikben pszichológiához közel álló témák vannak felsorakoztatva. De ha lehet, kerüljem az olyan kliséket, mint az Esőember. Így jutott eszembe A tetovált lány. Ha valami, akkor EEEEZ BETEG. És nem csak a film.  (De erről majd egy kicsit lentebb.) Szóval elég komoly témákat feszeget. 

"Svédországban a nők 46%-a válik áldozatul férfi által elkövetett erőszakos bűncselekménynek."

Első találkozásom Lisbeth Salanderrel a moziban történt. Hiába terveztem régóta a könyv elolvasását, - elvégre köztudott, hogy az északi népek írói igencsak mesterei a krimiknek (lásd Jo Nesbo, vagy épp nevezett Stieg Larsson) - , ezúttal a moziba előbb jutottam el. És bár nem kenyerem a filmes adaptációk előbbi lecsekkolása, ez most így esett.

A könyv "forgatókönyve" remekül beillene szerintem egy antik tragédiának is. Legalábbis felépítését tekintve:

- Van expozíció - ami véleményem szerint túlságosan hosszúra sikeredett.

- Van bonyodalom - húúúhúúú, kezdem falni a lapokat.

- Van válság - na, ez már krimi.

- Van késleltetés - lerágtam a tíz körmöm, és napok óta nem aludtam (na nem azért, mert rémálmaim voltak, hanem mert muszáj voltam tovább olvasni).

- Van megoldás - helyreáll a világbéke... hála, nem éppen a Pindúr pandúroknak. :)

Mindent egybe vetve, az összes elismerésem az íróé, mert olyan kerek egészet alkotott, ami méltán vált a svéd irodalom bestseller-évé. Agatha Christiet megszégyenítően viszi végig a nyomozást. Mit nekünk Sherlock Holmes és Dr. Watson, ha van egy Lisbeth Salanderünk és egy Blomkvistünk?! :)

És akkor a filmről:

Bár jelen esetben célszerűbb lenne "filmekről" beszélni. Elvégre kétféle adaptációja van. Hogy érdemes volt-e a svéd után egy amerikai változatot is készíteni?! Amerikának biztos megérte. Ami azt illeti, nekem is. Sokkal jobban tetszett a hollywoodi változat. Na, nem azért, mert jobb a látványterve, vagy a színészek  híresebbek. Nekem az egész ütősebben hatott. Két és fél órán keresztül az üléshez szögezve, tátott szájjal ültem végig. Nálam ez nagyon ritka jelenség. Szóval 1:0 Amerika javára. :)

Ja igen! A főcímdal azóta is nagy kedvenc. (Katt ide.)

David Safier: Jézus szeret engem

- Jelentést kérek, Scotty!

- Miről kapitány?

- Hát a könyvről!!! – így Kirk.

- Morzézzam uram?

- Mindenképpen Scotty, mindenképpen…

Első kör a könyvesboltban. Meglátni. Megszeretni. Elrettenni a cím láttán. (Khm.. katolikus vagyok..khm.) Megfordítani a könyvet. Elolvasni a hátoldalát. Elgondolkodni.

Második kör a könyvesboltban. Ismét meglátni. Ezúttal megszerezni. Hazavinni. Kiolvasni. Sírva röhögni.

Adott ez a Marie nevű lány, aki saját bevallása szerint mindig rossz pasit választ. Ő lehetne akár az új Bridget Jones. Pont olyan szétesett. Erre betoppan egy ács (Joshua), aki saját bevallása szerint Jézus. Namármost. Hozd össze őket. A gyengébb matekosok kedvéért: Joshua + Marie = Jézusmária!

Na, pont így gondolkodtam a könyv elolvasása után. Ugyanis annyira poénosan írja a történetet, hogy az néha beszabehu.

Marie karaktere önmagában egy oximoron, hiszen sokszor saját magával hadakozik, és valójában fogalma sincsen arról, hogy mit akar. Jah, de. Mégis. Jézust. Jobban mondva, Joshuát.

Aztán ott van Kata. Ritkán szól, de akkor nagyot üt. Általában minden könyvben van egy szomorú sorsú, de mégis pozitív karakter. Ezúttal Katára esett a választás. Sajnáltam. Átérzem a helyzetét. Hogy mi minden futhat át a fejében: harag, reményvesztettség, düh, remény, fájdalom.

Joshua. Ez most komoly? Még nincs 2012. Még kicsit korán van az Apokalipszishez. Vagy lehet várnom kellett volna még a  könyv elolvasásával, mondjuk 2012. decemberéig??!?!

Mindeközben

„Gabriel atya a plébánia kertjének padján üldögélt. A Messiás a vendégszobában pihent, a távolból pedig idehallattszott, ahogy a tornacipős pap a borzasztó elektromos gitárján gyakorol. Az nem tűnt fel Gabrielnek, hogy furcsa módon az „It’s the End of the World as We Know It” című számot játssza.”

Jézus lassan az ablakhoz sétált.

-        -   Mondd Gabriel… Szerinted is túl korán adták ki a könyvet? Várnunk kellett volna még vele?

-        - Nos, nem hiszem. Elvégre már 2011-et írunk. Az az egy év ide vagy oda már nem számít. Különben is mi fiktív szereplők vagyunk.

-        - Beszéljetek a magatok nevében! – így a Sátán. – Amíg ti elagyaltok ezen, addig én kísértem az embereket tovább. Muhahaha.

-        -  És mégis hogyan? – kérdi Gabriel. – Lejátszod a rádióban a Highway to Hell-t?

- Scotty a hídról.

- Mi van? – kérdezte Kirk!

- Befejeztem!

- Mit? Az én idegesítésemet?

- Nem… A hittérítést….

Nick Hornby: Pop, csajok, satöbbi (most már tényleg)

"...ha férfi vagy (vagy nő, aki szeretné megismerni a mai férfiak mafla, gyötrődő lelkét), ha voltál már szerelmes (vagy leszel), ha valaha elhagyott a partnered (vagy te hagytad el őt), ha szereted a popzenét (bár akkor is, ha nem), ha még kezdő vagy, és szeretnéd tudni, milyen megpróbáltatások várnak rád a szexben és a szerelemben, vagy ha már túl vagy sok mindenen, ha olykor a szexet zűrös dolognak érzed, máskor meg az egyetlen örömnek az életben, ha olykor elfog a halálfélelem, ha sehogy sem sikerül felnőnöd, ha néha szörnyen elcseszed az életed… akkor el kell olvasnod ezt a könyvet."

Meg kell vallanom az őszintét: ezzel a bejegyzéssel már ősidők óta lógok. (Egészen pontosan április 24-e óta. Megnéztem. Szánom-bánom bűnöm. Majd elmormolok érte 3 Mi Atyánkot.)

Nick Hornby korunk Rácz Zsuzsája. Csak pasi kiadásban, természetesen. Rob Fleming pedig Kéki Kata XY kromoszómájú megfelelője. Ha a Terézanyura azt mondtam, hogy minden pasinak el kellene olvasnia, akkor ezt a kötetet meg pláne el kell olvasnotok kedves hímnemű egyedek. Tudjátok, van az a mondás, hogy a férfiak és nők mindig mást akarnak: a férfi a nőt, a nő a férfit. Na, ha meg akarjuk találni egymást, akkor ez a két könyv (Állítsátok meg Terézanyut! vs. Pop, csajok, satöbbi) ALAPMŰ az egymáshoz vezető ösvényen.

Ami azt illeti, én egyszerre imádtam és utáltam ezt a könyvet.
Imádtam, mert egyszerűen elképeszt az író stílusa. Az a fanyar humor, irónia, önkritika, fellengzősség, nagyképűség. Minden, amit pár száz oldalon keresztül felmutat.
Utáltam, mert pont emiatt a stílusa és szövegei miatt nem lehetett akárhol olvasni, mert sírva fakadtam a röhögéstől.

Imádtam Rob-ot. Mert annyira kis szerencsétlen, annyira, de annyira Bridget Jones. Igazán szeretnivaló ez az oldala.
Utáltam Rob-ot. Mert akkor egy tuskó, bárdolatlan. Azon rimánkodik, hogy miért nem jön vissza hozzá a barátnője, miközben Mariat döngeti? Hát ne haragudjon a világ...

Imádtam, mert egyszerűen faltam minden lapját; minden szavát szomjaztam az írónak.
Utáltam, mert olyan hamar vége lett.

Ahogy már korábban is említettem, megnéztem a filmes adaptációját is, ami maga volt a tömény tragédia. John Cusackot szeretem, de ez a film valahogy nagy luft rúgás volt a levegőbe. Viszont a könyv a kedvencek között landolt. :)

Bridget Asher: A férjem szeretői

"Artie Shoreman igazi szoknyavadász, képtelen ellenállni a nőknek. Mikor jóval fiatalabb felesége, Lucy rájön hazugságaira, elhagyja a férfit. De hamarosan kiderül, hogy hűtlen férje gyógyíthatatlan beteg, már csak hetei vannak hátra, ezért úgy dönt, nem hagyja magára. Visszamegy hozzá, hogy utolsó napjaiban ápolja és megpróbálja enyhíteni szenvedéseit. [...]
Hirtelen ötlettel szép sorban felhívja az összes volt barátnőt, hogy azok is vegyék ki a részüket Artie ápolásából."

Be kell vallanom, a könyv közepén muszáj voltam félretenni. Bedurcáztam. Én ezt nem vagyok hajlandó végigolvasni. Unalmas. Vagy nem is tudom. Vontatott. Erőltetett. Vagy mindez egyben. Napokig csak hevert az asztalomon. Kerülgettem, jobbra-balra pakoltam... körülötte. Már épp azon kezdtem el gondolkodni, hogy lassan vissza kell vinnem a könyvtárba, mert lejár a határidő, de mégsincs szívem úgy visszavinni, hogy nem elolvasom el. Hogy nem tudom, hogyan hal meg Artie Shoreman. :) Aztán amikor a betegség pár napra levert a lábamról, akkor újfent kezembe vettem, és folytattam. A vége felé egész izgalmas lett, de nem annyira, hogy maradandó élményt hagyjon bennem.

Ezzel is hasonlóan vagyok, mint a Figyelj rám! c. könyvvel. Erről is egy film jut eszembe. Valahol a 260. oldal körül. Minth a P.S. I love you cím peregne a szemem előtt. Fordított sorrendben. Míg a filmben a haldokló férfi halála után hagyott levelekkel segít feldolgozni feleségének a halál és veszteség tényét, addig ebben a könyvben fordított a helyzet: A feleség az exszeretők felvonultatásával segít (saját magának és nő társainak) elfogadni ugyanezt, és elfogadtatni férjével, hogy mekkora egy szemétláda - de még a halála előtt.

Aztán a következő hasonlóság, ami szembeötlik, hogy a könyv tele van költői kérdésekkel. Szinte semmi másról nem szól, mint megválaszolatlan kérdések halmazáról. Már maga a fejezetcímek némelyike is 1-1 megválaszolatlan kérdés. Pont, mintha Carrie Bradshaw párnába hímzetlen életbölcsességeit hallgatnánk szexről meg nyújorkról.

Na de, hogy valami értelmeset is mondjak a férjről, a feleségről, meg a szeretőkről....

A férj: Nekem a lelki szemeim előtt egy 80 éves nagypapa jelenik meg köntösben, ahogy az ágyban fekszik. Casanova megöregedve. Sok minden kiderül róla a könyv alatt, de mintha mégse róla szólna ez az egész.

"- És mi van Artie-ban, ami egyszerre jó és rossz?
- Az, hogy őt a szerelem élteti. Nem tud megálljt parancsolni a szívének."

A feleség: Nem akarok hazudni, mert nem emlékszem pontosan, de a könyv felén már túljutottam, mikor kiderült, hogy a nőt Lucynak hívják. (Tudom-tudom.. a hátlapon ott szerepel feketén fehéren, de hát ezért vagyok Bridget Jones, mert az ilyesmi a tudatomig nem mindig jut el ;)) Szóval valahol megértem Lucy érzéseit és azt a kettősséget, ami benne van. Hogy nem tudja eldönteni, hogy most szereti vagy gyűlöli férjét. És igen, John-nal kapcsolatos érzéseit is megértem. Szar egy helyzet, de ezvan.hu. :)

A szeretők (kis része):

1. Elspa: "Elképzelhető, hogy megörököljük Elspát a tetoválásaival és a testékszereivel együtt. Kérdezd meg Artie-t, benne van-e a lány a hagyatékban."

Talán ő megy végig a legnagyobb jellembeli fejlődésen. Tetszik a karaktere. Az ember egyből előítéletes lesz, mikor arról olvas, hogy tetkók, piercingek, drog stb. Aztán menet közben jön a meglátás, hogy a nyers egyszerűségével, szókimondásával mennyire emberi, és mennyire erős jellem lakozik a zord külső mögött.

2. Eleanor: Kőkemény rideg nő. Csípem a stílusát.

Egyéb szereplők:

1. Az anya: Hát beszabehu az a nő. :))) Elképzeléseim szerint egy agyonszoláriumozott explázacica lehet, aki szerencsétlen padlócirkáló kutyájával, Virslivel (szeeeeegény tacsi... ilyen nevet XD) az ölében keresi a hatodik...hetedik... már nem is számolom hányadik férj-jelöltet. Kedvenc karakter lett. :)

2. John: Túl kevés szó esik róla, ahhoz, hogy konkrét véleményt tudjak alkotni.

Konklúzió: Egyszer (nehezen) olvasható könyv szeretetről, megcsalásról, megbocsájtásról, családról, és arról, hogy tartsd közel magadhoz az ellenségeid... mert akár jó dolog is kisülhet belőle. :)