E.L. James: A szürke ötven árnyalata

"Amikor Anastasia Steele, az irodalom szakos egyetemi hallgató interjút készít Christian Greyjel, az ifjú vállalkozóval, gyönyörű, okos és ijesztő férfival találja szemben magát.A nem ebben a világban élő és ártatlan Ana megretten, amikor ráébred, hogy akarja ezt a férfit, és annak rejtélyes tartózkodása ellenére kétségbeesetten próbál közelebb kerülni hozzá. Grey, aki képtelen ellenállni Ana szelíd szépségének, eszének és független szellemének, elismeri, hogy ő is akarja a lányt - de a saját feltételei szerint."

Eddig valahogy mindig úgy jött ki nálam a lépés, hogy az ilyen Námbörvan-Nyújorktájmz-Besztszellereket soha nem akkor sikerült elolvasnom, megkedvelnem stb., mikor a nép, az istenadta nép nyáladzott róla, és az összes létező fórum ezekkel volt tele. Na, pont így voltam az 50 árnyalattal is. És igazából így utólag visszagondolva, nem is értem ezt az óriási felhajtást körülötte. Talán amiatt, hogy nem egy szokványos "vanília" szex-kapcsolatnak indul benne a történet.
Ahogy elkezdtem olvasni, egy az egyben az Alkonyat jelent meg lelki szemeim előtt. Minden, de minden stimmel:
- a szürkeségből kiemelt sete-suta főhősnő, aki nem tartja sokra magát;
- a szemtelenül gazdag, de megközelíthetetlen, "jobb-ha-távol-tartod-magad-tőlem, de-én-rohadtul-nem-bírom-visszafogni-magam"- pasi;
- a szertelen, újraházasodós anyuka, aki a napsütötte tengerparton él;
- a házaspár, aki örökbefogadott egy rakat gyereket (majdnem felér egy Cullen-klánnal);
- Seattle és környéke;
- az 524 oldalon keresztül húzzuk-halasztjuk dolgok;
- a minden 2.mondatban elhangzó szeretlek-de én jobban szeretlek;
- és még esküszöm némelyik mondat is visszaköszön az Alkonyatból.

Mikor olvastam a moly.hu-n (ez itt a reklám helye) az értékeléseket, belefutottam @Belle_Maundrell értékelésébe, (és utólagos elnézéssel szeretném engedélyét kérni, amiért idézem, de..) aki szó szerint számból vette ki a szót, mikor azt írta, hogy ez a könyv " egy átpornósított, vámpírtalanított Alkonyat"...
Mindezek ellenére csak úgy faltam a lapokat. Nem is tudom. Talán vártam valami extra kimenetelt, vagy hogy valami igazán megfog majd benne... Szóval mindent összegezve, nem igazán értem körülötte ezt a felhajtást. Kíváncsian várom belőle a filmet. Mert biztos meg fogom azért nézni, mit hoztak ki belőle.. bár a +16-os korhatár nem hagy kétséget afelől, hogy pont azt hagyják ki belőle, amiért az egész könyv felkapott lett..

Stieg Larsson: A tetovált lány

"Negyven éve történt. Az agg milliárdos elveszítette unokahúgát, akit gyermekeként szeretett. S azóta is, évről évre, valaki - mintha az őrületbe akarná kergetni - minden születésnapján emlékezteti az idős urat arra a tragikus napra... Az évek óta tartó nyomozás új lendületet kap, amikor a férfi felfogad egy vesztes sajtóper után állás nélkül maradt, rámenősnek tűnő újságírót, hogy kísérelje meg az igazság kiderítését [...]

Ugyanakkor egy jó hírű magánnyomozó-iroda munkatársnője rááll az újságíróra, s szinte mindent kiderít róla, ahogyan mások sem bízhatnak abban, hogy titkuk rejtve marad a kivételes tehetségű, tetovált lány előtt."

A minap egyik ismerősöm, aki mellesleg pszichológia szakra jár, megkért, soroljak fel neki olyan filmeket, amikben pszichológiához közel álló témák vannak felsorakoztatva. De ha lehet, kerüljem az olyan kliséket, mint az Esőember. Így jutott eszembe A tetovált lány. Ha valami, akkor EEEEZ BETEG. És nem csak a film.  (De erről majd egy kicsit lentebb.) Szóval elég komoly témákat feszeget. 

"Svédországban a nők 46%-a válik áldozatul férfi által elkövetett erőszakos bűncselekménynek."

Első találkozásom Lisbeth Salanderrel a moziban történt. Hiába terveztem régóta a könyv elolvasását, - elvégre köztudott, hogy az északi népek írói igencsak mesterei a krimiknek (lásd Jo Nesbo, vagy épp nevezett Stieg Larsson) - , ezúttal a moziba előbb jutottam el. És bár nem kenyerem a filmes adaptációk előbbi lecsekkolása, ez most így esett.

A könyv "forgatókönyve" remekül beillene szerintem egy antik tragédiának is. Legalábbis felépítését tekintve:

- Van expozíció - ami véleményem szerint túlságosan hosszúra sikeredett.

- Van bonyodalom - húúúhúúú, kezdem falni a lapokat.

- Van válság - na, ez már krimi.

- Van késleltetés - lerágtam a tíz körmöm, és napok óta nem aludtam (na nem azért, mert rémálmaim voltak, hanem mert muszáj voltam tovább olvasni).

- Van megoldás - helyreáll a világbéke... hála, nem éppen a Pindúr pandúroknak. :)

Mindent egybe vetve, az összes elismerésem az íróé, mert olyan kerek egészet alkotott, ami méltán vált a svéd irodalom bestseller-évé. Agatha Christiet megszégyenítően viszi végig a nyomozást. Mit nekünk Sherlock Holmes és Dr. Watson, ha van egy Lisbeth Salanderünk és egy Blomkvistünk?! :)

És akkor a filmről:

Bár jelen esetben célszerűbb lenne "filmekről" beszélni. Elvégre kétféle adaptációja van. Hogy érdemes volt-e a svéd után egy amerikai változatot is készíteni?! Amerikának biztos megérte. Ami azt illeti, nekem is. Sokkal jobban tetszett a hollywoodi változat. Na, nem azért, mert jobb a látványterve, vagy a színészek  híresebbek. Nekem az egész ütősebben hatott. Két és fél órán keresztül az üléshez szögezve, tátott szájjal ültem végig. Nálam ez nagyon ritka jelenség. Szóval 1:0 Amerika javára. :)

Ja igen! A főcímdal azóta is nagy kedvenc. (Katt ide.)

Nick Hornby: Pop, csajok, satöbbi (most már tényleg)

"...ha férfi vagy (vagy nő, aki szeretné megismerni a mai férfiak mafla, gyötrődő lelkét), ha voltál már szerelmes (vagy leszel), ha valaha elhagyott a partnered (vagy te hagytad el őt), ha szereted a popzenét (bár akkor is, ha nem), ha még kezdő vagy, és szeretnéd tudni, milyen megpróbáltatások várnak rád a szexben és a szerelemben, vagy ha már túl vagy sok mindenen, ha olykor a szexet zűrös dolognak érzed, máskor meg az egyetlen örömnek az életben, ha olykor elfog a halálfélelem, ha sehogy sem sikerül felnőnöd, ha néha szörnyen elcseszed az életed… akkor el kell olvasnod ezt a könyvet."

Meg kell vallanom az őszintét: ezzel a bejegyzéssel már ősidők óta lógok. (Egészen pontosan április 24-e óta. Megnéztem. Szánom-bánom bűnöm. Majd elmormolok érte 3 Mi Atyánkot.)

Nick Hornby korunk Rácz Zsuzsája. Csak pasi kiadásban, természetesen. Rob Fleming pedig Kéki Kata XY kromoszómájú megfelelője. Ha a Terézanyura azt mondtam, hogy minden pasinak el kellene olvasnia, akkor ezt a kötetet meg pláne el kell olvasnotok kedves hímnemű egyedek. Tudjátok, van az a mondás, hogy a férfiak és nők mindig mást akarnak: a férfi a nőt, a nő a férfit. Na, ha meg akarjuk találni egymást, akkor ez a két könyv (Állítsátok meg Terézanyut! vs. Pop, csajok, satöbbi) ALAPMŰ az egymáshoz vezető ösvényen.

Ami azt illeti, én egyszerre imádtam és utáltam ezt a könyvet.
Imádtam, mert egyszerűen elképeszt az író stílusa. Az a fanyar humor, irónia, önkritika, fellengzősség, nagyképűség. Minden, amit pár száz oldalon keresztül felmutat.
Utáltam, mert pont emiatt a stílusa és szövegei miatt nem lehetett akárhol olvasni, mert sírva fakadtam a röhögéstől.

Imádtam Rob-ot. Mert annyira kis szerencsétlen, annyira, de annyira Bridget Jones. Igazán szeretnivaló ez az oldala.
Utáltam Rob-ot. Mert akkor egy tuskó, bárdolatlan. Azon rimánkodik, hogy miért nem jön vissza hozzá a barátnője, miközben Mariat döngeti? Hát ne haragudjon a világ...

Imádtam, mert egyszerűen faltam minden lapját; minden szavát szomjaztam az írónak.
Utáltam, mert olyan hamar vége lett.

Ahogy már korábban is említettem, megnéztem a filmes adaptációját is, ami maga volt a tömény tragédia. John Cusackot szeretem, de ez a film valahogy nagy luft rúgás volt a levegőbe. Viszont a könyv a kedvencek között landolt. :)

A csapból is Nick Hornby folyik

Isteni jelt kaptam arra, hogy Nick Nornby menő író. A héten olvastam el a Pop, csajok, satöbbi c. könyvét (részletezés később), erre esti unalmamban kapcsolgatom a tv-t, és mit találtam? Naná, hogy Nick Hornby Pop, csajok, satöbbi c. könyvének filmes adaptációját. :)))