"Tüneményes levélregény a vágyról, az erotikus képzeletről és a szerepjáték végzetes következményeiről. Egy fiatal dán lány Párizsban meglátja egy francia festő képét. A festmény olyan elementáris hatást gyakorol rá, hogy köszönetképpen küld egy képeslapot a festőnek. Ez a kezdete az egyre érzékibbé váló levelezésnek, mely egyben kifinomult játék is két szenvedélyes ember között. A játék a tűzzel kezd egyre veszélyesebbé válni, s egy napon már nincs visszaút: megbeszélik, hogy találkoznak."Ez azon kevés könyvek közé tartozik, amit nagyon hamar kiveséztem. És még orvosi szike sem kellett hozzá. Mert ez a könyv önmagában egy naaaagy sz*r.
Ne higyjétek, hogy az zavar, hogy levélformában van megírva. Vagy az, hogy néhol tele van vulgáris fogalmazásokkal, szavakkal. Vagy az, hogy a festő pasi egy perverz, amiért nála X évvel fiatalabb lányt csábítgat. Mert ezek nem zavarnak. Inkább csak olyan semmitmondó. Nem szól semmiről. Leveleznek. Na és?? Nincs abban semmi különös. Viszont egymástól tök eltérő dolgokról írtak. Mintha nem egy idősíkban lennének. Elbeszélnek egymás mellett.
Úgyhogy én csak lapoztam, lapoztam, és lapoztam. Anélkül, hogy olvastam volna. Néhol belepislogtam, és hopp már is a könyv végére értem. Pedig vékony, és szellős. De még így is sok(k) lett volna.
