A csapból is Nick Hornby folyik

Isteni jelt kaptam arra, hogy Nick Nornby menő író. A héten olvastam el a Pop, csajok, satöbbi c. könyvét (részletezés később), erre esti unalmamban kapcsolgatom a tv-t, és mit találtam? Naná, hogy Nick Hornby Pop, csajok, satöbbi c. könyvének filmes adaptációját. :)))

Adrian Plass: Egy kegyes kétbalkezes naplója és Kegyes kétbalkezes visszatér

„Nagyon jó keresztyén lennék, ha időnként nem zavarnák meg mások az életemet” – örökíti meg az utókor számára naplójában aznapi következtetését kegyes kétbalkezes, alias Adrian Plass. A szentségre őszintén és együgyűen törekvő hősünk mindennapjaiban a magunk gondjait, bajait, örömeit, küszködését és sikereit láthatjuk meg – görbe tükörben.”

Ha a könyv hosszúságát, és elolvasásának idejét az ez idő alatt elfogyasztott gumicukrok számában kellene megadnom, akkor azt hiszem a Haribo gyár nem járna jól. ;) (Ti.: Én kis idő alatt is képes vagyok rengeteg gumicukrot megenni.) De összességében annyit elmondhatok, hogy hamar a végére értem mindkét kötetnek. Azon törtem a fejem, hogy a két könyvet vajon egybe értékeljem, vagy külön?! Azt hiszem picit lesz ez is - az is.

Az első kötetet egészen konkrétan végigröhögtem. Ehhez nagymértékben hozzájárultak Gerald anagrammái, Anne bölcs megnyilatkozásai, Thynn földön... izéé rendkívüli megmagyarázhatatlan alakja, a Rossz Hír az Ördögnek, és Adrian efféle hitbéli megnyilatkozásai:

„Január 11. Szombat

Ma korán keltem, hogy még egyszer utoljára próbálkozzam azzal az istenverte gemkapoccsal. A végén már suttogva káromkodtam, miközben megpróbáltam senkit sem felkelteni. Föladtam. Indultam volna vissza, de az ajtóban összetalálkoztam Anne-nel és Geralddal, akik aggódó pillantásokat vetettek rám. – Drágám, miért mondod annak a gemkapocsnak, hogy azonnal kiegyenesíted, ha nem hajlandó arrébb menni? – kérdezte Anne."

„Az „Egy kegyes kétbalkezes naplója” sikerének köszönhetően Adrian számos helyre kap meghívást az idősek teadélutánjától kezdve, egy gyerek-istentiszteleten át, egészen Ausztráliáig. Hősünk tehát újra tollat ragad, hogy megörökítse keresztény előadói pályafutása során szerzett tapasztalatait.”

A második részt kicsit nehezebben fogyasztottam. Inkább volt már könyv-, mintsem naplójellege. Bár ez sem tántoríthatott el tőle. Ebben a részben a humor kevésbé dominált (bár nyilvános helyen való olvasása továbbra is ellenjavallt, ugyanis ön- és közveszélyessé teheti az ember lányát, aki hasát fogva könnyekkel küszködve szakad a röhögéstől). Sokkal nagyobb hangsúly van fektetve a lelki fejlődésre: Adrianére, aki vezetővé avanzsált; Anne-ére, aki továbbra is rendkívül bölcs meglátásaival támogatja élete párját; Geraldéra, aki se nem homoszexuális, se nem terhes, viszont elmegy chippendale boynak. :-))) Elképesztő változáson megy keresztül Leonard Thynn is. Na és hogy ne maradjunk csattanó nélkül, hatalmas titkokat tudunk meg:

- kiderül JÓB és az IGÉK kapcsolata… ;)

- fény derül arra, hogy Thynn miért kérte kölcsön folyton a macskát…

- és örökbecsű tanulságként könyvelhetjük el, hogy az egyház, az nem egy ház. :)

A könyv kapcsán egyébként elgondolkodtam azon, hogy én vajon miért nem vagyok annyira bölcs és higgadt? Egyáltalán kiből lesz egy ilyen személyiség? Mi kell ehhez? Akárhogy is törtem kis buksim, arra jutottam, hogy én csakis Adrien lehetek: Korunk hívő Bridget Jones-a, aki Terézanyut játszva próbál világmegmenteni, mikor sokszor a saját hétköznapi dolgaival nem tud megbirkózni.

P.S.: Tudtátok, hogy a Kegyes kétbalkezes naplója visszatér anagrammája az: Ó, TE SZENT ÉG: PLASS BIVALY AJKA S KEZE KÉR… folytassa, folytassa még?!. :)

Fehér Klára: Bezzeg az én időmben

Az alábbi bejegyzést igazából már hetekkel ezelőtt meg kellett volna ejtenem, de ihlethiányban szenvedtem. :)

„Igenis, nekem is van udvarlóm” – hazudja Horváth Kati tornaórán osztálytársnőinek. És kitalál egy Lacit, mesél és ábrándozik róla – addig, amíg valóban megjelenik egy magas, huszonkét éves Laci, és vele az első szerelem. Kati úgy érzi, őt nem érdeklik a régi, „bezzeg az én időmben” történetek, ő most tizenöt éves, most szerelmes. De egyszerre ráébred: 1941-et ír a naptár, a történelem, a felnőttvilág kegyetlenül széttépi a gyerekkort, az első szerelmet."

Komolyan mondom, kezdem hülyének érezni magam, amiért az összes eddigi könyvet hasonlítottam valamihez - filmhez, másik könyvhöz stb. De nem tehetek róla, hogy valami mindig bevillan a stílusról, történetről, szereplőkről. :P És igen, ugyanez a helyzet most is. Ezúttal az írásmód ragadott meg. A sok barokkos körmondat (és hó és hideg és Kati és Laci és poliszindeton) eszembe juttatta Janikovszky Éva remekbeszabott történeteit. :)

Na de, nem is ez a lényeg. :)

Horváth Kati nem éppen különleges, nem éppen szép, mégcsak mozifilm-statisztának sem való, és ráadásképpen még a "bezzeg az én időmben"-anekdotákra sem kíváncsi. Egészen addig amíg, ki nem talál magának egy Lacit. Aki ugyan nem fehér lovon, de jön, és Rozmár Róberttel együtt mindent visz. Kati szerelmét is többek között. :)

Alapjáraton nem szeretem a történelmi regényeket. Igaz, teljesen ez sem mondható annak, holott a történet 1940-1941-ben játszódik. Úgy tűnik, hogy a könyv Katiról, a családjáról, Laciról, és az iskoláról szól, de sokkal, sokkal több van mögötte. Egy sötét korszak, melyről nagyon sokáig tabu volt beszélni. Egy olyan éra, mely embertömegeket írtott ki az elveivel; életeket, országokat tett tönkre. Aki nem sodródott az árral, az bizony ugyanúgy járt mint a zsidók és más -nem árja- "fajok": reménytelenség, hontalanság, halál várt rájuk.

A könyvben minden korabeli: a beszédstílus, a ruházatok, a bezzeg-nekem-telik-földrajzatlaszra-és-házitanítóra.

Néhol sírtam, néhol nevettem, de legfőképpen a végét könnyeztem meg. Nem ezt érdemli egy kamaszlány. Még abban a korban sem. Meg nem élni az első szerelmet, az első bált.... De a háború sajnos ilyen. Elvesz az embertől mindent: szerelmet, otthont, barátokat. S nem marad más, mint a remény... Remény egy jobb világra.

Csak halkan jegyzem meg: Kati tesóit úúúgy, de úúúúgy meg tudtam volna ütni. Mi az, hogy elolvassák a naplóját?! Mi az, hogy zsarolják?! Hát szabad ilyet tenni a saját testvérükkel? Azért egy valami tartott vissza attól, hogy belemásszak a könyvbe és felpofozzam őket: az, hogy én is ugyanilyen voltam ő, aki bátyámmal. :)

Summa sumarum: szerettem olvasni ezt a könyvet. Bezzeg az én időmben, ha ezt egy tini kezébe adnám... azt se tudná eszik-e vagy isszák. Bezzeg abban az időben... :)