Colleen Hoover: Verity

 "Lowen Ashleigh, az anyagi csőd szélén álló, küszködő író élete állásajánlatát kapja, amikor Jeremy Crawford, a bestseller szerző Verity Crawford férje felkéri, hogy balesetben megsérült felesége helyett megírja az asszony sikersorozatának befejező részeit.

Lowen megérkezik a Crawford házba, hogy átnézze Verity többévnyi jegyzeteit és vázlatait, remélve, hogy elegendő anyagot talál a munka elkezdéséhez. Csakhogy az irodában nemcsak kaotikus állapotok fogadják, hanem egy önéletrajz is, amit az asszony a legnagyobb titokban írt. A kézirat minden oldala vérfagyasztó vallomást rejt, köztük annak az éjszakának a történetét, ami örökre megváltoztatta a család életét.

Lowen először úgy dönt, hogy nem mutatja meg Jeremynek a kéziratot, mert annak tartalma még több fájdalmat okozna a gyászoló apának. De ahogy a férfi iránti érzelmei egyre erősebbé válnak, rájön, hogy talán mégis fel kéne fedni Verity mocskos titkait."

Be kell vallanom, nagyon régóta nem írtam olvasott könyvről értékelést, blogbejegyzést meg pláne nem. Colleen Hoover könyve viszont olyan nagy hatással volt rám, hogy horderejének köszönhetően elkapott az ihlet: Már pedig ezt papírra blogra kell vetnem!

CoHO már 2016-ban elvarázsolt a Hopeless, majd a Slammed sorozattal. Elbűvölő stílusa van, minden kötete más témát dolgoz fel, más-más stílusban. Egészen egyszerűen olvastatja magát. A karakterek rendkívül szerethetőek, az olvasó teljes empátiával fordulhat feléjük, megérti az adott élethelyzeteket. Néha szívfacsaróan, néha viccesen, néha drámaian. CoHO könyvein sosem lehet unatkozni, nem lehet félbehagyni.

Ugyanígy voltam a Verityvel. A korábbi hagyományokkal szakítva az írónő ezúttal olyan pszichothrillert rittyentett nekünk, olvasónknak, hogy az első szó, ami eszembe jut róla, az a döbbenetes. Nehezen találok hozzá szavakat. 
Első felindulásomból a Száll a kakukk fészkére! című remekmű ugrott be. Utoljára az váltott ki belőlem ilyesfajta dühöt, undort, izgalmat és ezermásféle érzést, Akkor az a kötet többször is a szoba másik sarkában kötött ki, miután tehetetlen dühömben ordítva dobtam oda „Ilyen a világon nincs!” felkiáltással. 

Drága Colleen Hoover!
Ezt egyszerűen nem hiszem el! Gyűlöltem Verityt. Üvöltöttem vele. Védőnőként ilyen döbbenetes dolgokról olvasni egyszerűen hátborzongató, vérforraló, dühítő volt. Olyannaira utáltam a karaktert, hogy belőlem is előhozott egy pszichopatát: olyan csúnya véget és retorziót reméltem a számára, amilyet nem is lenne szabad. 
Erre jött az utolsó fejezet és kifacsarta a szívem. Hogy a klasszikus Reszkessetek, betörők!-ből idézzek egy mondatot: "Micsoda váratlan fordulat!"

Hát lehet ilyet csinálni velünk, gyanútlan olvasókkal? Atyaég!!

Lehet.

Biztos vagyok benne, hogy sokáig fogok még gondolkodni ezen a könyvön.