2022. január 16., vasárnap

Colleen Hoover: Verity

 "Lowen Ashleigh, az anyagi csőd szélén álló, küszködő író élete állásajánlatát kapja, amikor Jeremy Crawford, a bestseller szerző Verity Crawford férje felkéri, hogy balesetben megsérült felesége helyett megírja az asszony sikersorozatának befejező részeit.

Lowen megérkezik a Crawford házba, hogy átnézze Verity többévnyi jegyzeteit és vázlatait, remélve, hogy elegendő anyagot talál a munka elkezdéséhez. Csakhogy az irodában nemcsak kaotikus állapotok fogadják, hanem egy önéletrajz is, amit az asszony a legnagyobb titokban írt. A kézirat minden oldala vérfagyasztó vallomást rejt, köztük annak az éjszakának a történetét, ami örökre megváltoztatta a család életét.

Lowen először úgy dönt, hogy nem mutatja meg Jeremynek a kéziratot, mert annak tartalma még több fájdalmat okozna a gyászoló apának. De ahogy a férfi iránti érzelmei egyre erősebbé válnak, rájön, hogy talán mégis fel kéne fedni Verity mocskos titkait."


Be kell vallanom, nagyon régóta nem írtam olvasott könyvről értékelést, blogbejegyzést meg pláne nem. Colleen Hoover könyve viszont olyan nagy hatással volt rám, hogy horderejének köszönhetően elkapott az ihlet: Már pedig ezt papírra blogra kell vetnem!

CoHO már 2016-ban elvarázsolt a Hopeless, majd a Slammed sorozattal. Elbűvölő stílusa van, minden kötete más témát dolgoz fel, más-más stílusban. Egészen egyszerűen olvastatja magát. A karakterek rendkívül szerethetőek, az olvasó teljes empátiával fordulhat feléjük, megérti az adott élethelyzeteket. Néha szívfacsaróan, néha viccesen, néha drámaian. CoHO könyvein sosem lehet unatkozni, nem lehet félbehagyni.

Ugyanígy voltam a Verityvel. A korábbi hagyományokkal szakítva az írónő ezúttal olyan pszichothrillert rittyentett nekünk, olvasónknak, hogy az első szó, ami eszembe jut róla, az a döbbenetes. Nehezen találok hozzá szavakat. 
Első felindulásomból a Száll a kakukk fészkére! című remekmű ugrott be. Utoljára az váltott ki belőlem ilyesfajta dühöt, undort, izgalmat és ezermásféle érzést, Akkor az a kötet többször is a szoba másik sarkában kötött ki, miután tehetetlen dühömben ordítva dobtam oda „Ilyen a világon nincs!” felkiáltással. 

Drága Colleen Hoover!
Ezt egyszerűen nem hiszem el! Gyűlöltem Verityt. Üvöltöttem vele. Védőnőként ilyen döbbenetes dolgokról olvasni egyszerűen hátborzongató, vérforraló, dühítő volt. Olyannaira utáltam a karaktert, hogy belőlem is előhozott egy pszichopatát: olyan csúnya véget és retorziót reméltem a számára, amilyet nem is lenne szabad. 
Erre jött az utolsó fejezet és kifacsarta a szívem. Hogy a klasszikus Reszkessetek, betörők!-ből idézzek egy mondatot: "Micsoda váratlan fordulat!"

Hát lehet ilyet csinálni velünk, gyanútlan olvasókkal? Atyaég!!
Lehet.

Biztos vagyok benne, hogy sokáig fogok még gondolkodni ezen a könyvön. 

2015. december 28., hétfő

Motivációs Moly-süti

"Igaz ugyan, hogy túl későn jön rá az ember, a legdöntőbb különbség a boldogság és öröm közt mégiscsak az, hogy a boldogság szilárd, az öröm pedig cseppfolyós."

J.D.Salinger: Kilenc történet

2015. május 26., kedd

Jenny Downham: Amíg élek


"Előbb-utóbb mindenki meghal - mindannyian tudjuk.
A tizenhat éves Tessa, akinek csupán hónapjai vannak hátra, talán mindenki másnál is jobban tudja.

De van egy listája: felsorolta azt a tíz dolgot, amit még meg akar tenni, mielőtt meghal. Az első helyen a szex áll. Lehetőleg még ma.
De nem mindig könnyű elérni, amit az ember akar, és amit akar, nem mindig esik egybe azzal, amire szüksége van. És néha a legváratlanabb dolgok lesznek a legfontosabbak.
Felemelő, életigenlő és boldog - ez a rendkívüli regény azzal ünnepli az életet, hogy szembenéz azzal, milyen valójában a halál."

Az első gondolatom, mikor kezembe vettem a könyvet, és elolvastam a hátlapját egy kérdés volt: Hogy lehet életigenlő egy olyan könyv, melynek főszereplője haldoklik?!
Elolvasva aztán rájöttem. Sosem olvastam még ennyi színt, érzelmet, érzetet egy helyen. Én is láttam madarakat szállni a réten, halottam fejem felett elzúgni repülőt, éreztem arcomon a hűs szellő fuvallatát, tapintottam frissen kizöldellt falevelet. De mától másként tekintek mindezekre. Nem csak látni, hallani, érezni és tapintani akarom az engem körülölelő világot, hanem meg is akarom ÉLNI! Mert életigenlő lettem. 
Annyira fájó és szívbemarkoló minden sora. Annyira együttÉLTEM Tessával. Megéltem a dühét, megéltem a csalódottságát, megéltem a listáját, megéltem a szerelmét, megéltem a boldogságát, megéltem a félelmét, megéltem a küzdelmét, megéltem a halálát. 
És annyira együttÉLTEM a családjával, barátaival. Megéltem a dühüket, a csalódottságukat, a gyászukat, a tagadásukat, megéltem az utolsó szalmaszálba való kapaszkodásukat, megéltem az elköszönésüket, megéltem az utolsó együtt töltött percüket.

Mégsem törtem össze. Mert már össze vagyok törve.

"Csak lélegezz. Egyszerű dolog: be és ki." 

Sebeket tépett fel bennem minden egyes szín, érzelem és érzet. 
Könnyáradatot csalt arcomra minden egyes leírt szó.
Gyászt hozott elő belőlem az utolsó oldal.
Mert nem is olyan rég én is megéltem. Valóban megéltem. Végigkísértem egy közeli hozzátartozó küzdelmét a rákkal. A diagnózistól a halálig. Azóta életigenlő vagyok.

Táncolni akarok az esőben, mezítláb egy pocsolyában; elvágódni egy réten a friss fűben és csak nézni a felhőket, mindenfélét képzelve bele. Utazni akarok, világot látni, tigrist simogatni, a téren zenére táncolni, hegytetőről lenézni. Nevetni akarok, legurulni egy domboldalon, mindenkiben a jót akarom látni. Felhőről lábat lógatni, a hold sarlóján elfekve olvasni, a nap sugarában tündökölni, a víz kékjében elmerülni. ÉLNI AKAROK!

Úgyhogy kedves Moly-társak! Azt kívánom nektek, hogy keressétek a jeleket! Mert mindenhol ott vannak. Aztán ha megleltétek őket, akkor: 
"Kezdjetek el élni, hogy ne kelljen félni.
Az utolsó órában, mikor már mindent megbántam,
Ezerszer megbántam, oly sokáig vártam
Hogy elmúlt az élet...
... Kezdjetek el élni!"

2015. április 27., hétfő

Napi Moly-szerencsesüti


>Robert Schnakenberg: Híres szerzők titkos élete

Miért érzem úgy, hogy a Moly tudja, hogy napi szinten biciklizek?! :D

2015. március 2., hétfő

Lionel Shriver: Születésnap után

"Irina McGovern, az amerikai gyerekkönyv-illusztrátor Londonban éli biztonságos, megállapodott életét értelmes, hűséges és fegyelmezett partnere, Lawrence mellett - mindaddig, amíg egy este megmagyarázhatatlan vágyat érez, hogy megcsókoljon egy másik férfit, a szenvedélyes, extravagáns, elsőrangú snookerjátékost. Két, egymással versengő, alternatív jövő függ ettől az egyetlen csóktól..." 

Amikor el kezdtem olvasni, nem igazán tudtam, hogy mit várjak ettől a könyvtől. Az alapötlet, a "Mi lett volna, ha..?" kétoldali levezetése tetszett. Az elején mégis nehézkesen haladtam vele. Elég ambivalens érzéseim voltak, mind a könyvvel, mind a szereplőkkel, mind a történésekkel kapcsolatban. Alapjában véve nem igen rajongok a hosszú leírásokért, amiknek néha csak azon célját látom, hogy több legyen általa az oldalszám. Jelen esetben is kellően zavart, és bizony volt olyan rész, amit gyors szemrevételezés, és átfutás után egész egyszerűen át is ugrottam. (Mea culpa meg ezer év.)
Aztán ahogy haladtunk előre a cselekményben, egyre zseniálisabbnak tartottam, és egyre hangosabban koppant az állam a padlón. Imádtam a pszichológiai megoldásokat, ahogy az írónő ugyanazt a mondatot képes volt nem csak más-más szituációba helyezni, de sok esetben más főszereplő szájába is. És minden esetben abszolút megállták a helyüket. 

Nem tudom eldönteni, melyik alternatíva nyerte el kevésbé a tetszésemet, és azt sem sikerült még kisilabizálnom, melyik szereplő irritált a legjobban. Tény, hogy Irina mindkét esetben kellően nagy jellemfejlődéseken ment keresztül, de ettől függetlenül nem igazán tudtam vele azonosulni. 
Mindkét alternatív jövő végkifejlete meghökkentett némileg: az "A" verzió különösen, mert a családon belül igencsak aktuális volt ez a fajta végkifejlet, így mélyen érintett érzelmileg. Ezzel szemben a "B" verzió egy olyan fajta megoldást kínált, amit ugyan végig sejteni lehetett, de ennek ellenére kedvem szottyant volna ugrálni a könyv tetején, és utálni a főszereplőket. Ugyanakkor az utolsó, közös fejezetet nem igazán értettem. Kissé rejtély maradt előttem, hogy ez melyik jövő lezárása is tulajdonképpen?! S talán pont ez volt vele az írónő célja, hogy ki-ki maga döntse el.

2015. január 18., vasárnap

E.L. James: A szabadság ötven árnyalata

"[...] Most mindenük megvan - szerelem, szenvedély, intimitás, vagyon és a világ összes lehetősége. De Ana tudja, hogy az ő szerető Ötven Árnyalatával nem lesz könnyű, együttlétük számos nem várt kihívás elé állítja mindkettőjüket. Anának meg kell tanulnia osztozni Christian fényűző életstílusában, anélkül, hogy feláldozná identitását. Christiannak pedig felül kell kerekednie agresszív irányítási kényszerén, miközben múltja démonjaival is meg kell küzdenie.
De éppen amikor úgy tűnik, közös erővel bármilyen akadályt képesek leküzdeni, a balszerencse, a rosszakarat és a végzet összeesküszik ellenük, és valóra válnak Ana legsötétebb félelmei..." 

Mielőtt belefogtam volna az Ötven árnyalat-trilógia utolsó kötetébe, én balga halandó elkövettem azt a baklövést, hogy utánaolvastam a könyv értékeléseinek. Nem kellett volna. Ugyanis belefutottam egy olyan cselekményleírásba, aminek következtében minden oldalon azt vártam, hogy mikor következik be, és minden egyes szituációban láttam, hogy na, ez lesz az előzménye, az előszele "a cselekménynek". Szóval emiatt kevéssé lelkesen olvastam el azt a 635 oldalt.
Tudom, hogy írnom kellene némi saját kútfőből kivett véleményt is a kötetről, de az az igazság, bármennyire is vakargatom az államat és dölöngélek előre-hátra, nem tudok kisajtolni agyamból egyetlen értelmesnek mondható mondatot sem.

Továbbra is piros pont járt nálam azért, mert volt benne némi izgalom is az erotikának nem nevezhető szexuális aktusokon (folyton az jutott eszembe, hogy bagzanak, mint a nyulak, és mintha Christian kissé korai magömléssel küzdött volna, elvégre 3 mondat után elélvezett :D). Urambocsá', de ha már szexuális tartalmú pornóregényt ír az ember lánya, akkor írja már meg rendesen, hadd csöpögjön a nyálam éspervagy eredjen el az orrom vére. :D
Kifejezetten tetszett a könyv Epilógusa, és az Ötven Árnyalat kifejtése.

Ami a főszereplőket illeti:
1. Ana: Véleményem szerit egy álszent, hisztis picsa, aki tulajdonképpen a megalapozatlan műbalhéival orránál fogva vezette Christiant. Nem igazán tudtam vele azonosulni. Talán még az első kötetben valamelyest igen.
2. Christian: Egy megmentésre szoruló, kamasz lelkületű ember. Nagyon sokszor sajnáltam a múltja/jelene miatt. Terézanyu énem füleit hegyezve, kezeit morzsolgatva figyelt, hol és hogyan  menthetné meg.
3. Kate: Az egyetlen ép értelmű, hétköznapi tulajdonságokkal megáldott szereplő.
4. Elliott: Csíptem a stílusát. Hasonló volt, mint az Alkonyat-beli Emett. :)

E.L. James: A sötét ötven árnyalata

"A gyönyörű fiatal milliárdos, Christian Grey egyedi ízlésétől és sötét titkaitól elbátortalanodva Anastasia Steele kilép a kapcsolatból, és beindítja karrierjét a seattle-i könyvkiadónál.
De a Christian iránt táplált vágy még mindig jelen van minden egyes ébredésénél, és amikor a férfi egy új megállapodást ajánl fel, Anastasia képtelen ellenállni. Újra lángra lobban perzselően érzéki viszonyuk, és Anastasia egyre többet tud meg sérült és megszállott "Ötven árnyalatának" szívszaggató múltjáról..."

Figyelem! A következő sorok cselekményleírást tartalmaznak! Szóval aki nem szeretne spoilert olvasni, annak eddig és ne tovább! ;)

Talán egy fokkal jobban tetszett az első köteténél. Bár továbbra is átlag 5 oldalanként szexbe torkollott minden egyes beszélgetés Ana és Christian között, ennek ellenére én úgy éreztem, hogy izgalmasabbra, krimisebbre sikerült azáltal, hogy az író újabb személyeket keltett életre Leila és Jack Hyde személyében.
Meglepődtem Christian reakcióin, kiváltképpen az előszobában bekövetkezett Pál-fordulásán. Egy igazi Uralkodó fél soha, semmilyen körülmények között nem változna át Alávetett féllé.. legalábbis szerintem.. Ez is mutatja, hogy Christian személyisége mennyire egy kamasz hullámzó érzelmi világát tükrözik vissza. Hiába van úgy beállítva, hogy ő a domináns fél, nekem szinte végig úgy tűnt, hogy valójában Ana az, aki irányít és orránál fogva vezeti a férfit.
Továbbra is pontosan annyi szenvedés van benne, mint az Alkonyatban volt..