Jenny Downham: Amíg élek

"Előbb-utóbb mindenki meghal - mindannyian tudjuk.

A tizenhat éves Tessa, akinek csupán hónapjai vannak hátra, talán mindenki másnál is jobban tudja.

De van egy listája: felsorolta azt a tíz dolgot, amit még meg akar tenni, mielőtt meghal. Az első helyen a szex áll. Lehetőleg még ma.

De nem mindig könnyű elérni, amit az ember akar, és amit akar, nem mindig esik egybe azzal, amire szüksége van. És néha a legváratlanabb dolgok lesznek a legfontosabbak.

Felemelő, életigenlő és boldog - ez a rendkívüli regény azzal ünnepli az életet, hogy szembenéz azzal, milyen valójában a halál."

Az első gondolatom, mikor kezembe vettem a könyvet, és elolvastam a hátlapját egy kérdés volt: Hogy lehet életigenlő egy olyan könyv, melynek főszereplője haldoklik?!

Elolvasva aztán rájöttem. Sosem olvastam még ennyi színt, érzelmet, érzetet egy helyen. Én is láttam madarakat szállni a réten, halottam fejem felett elzúgni repülőt, éreztem arcomon a hűs szellő fuvallatát, tapintottam frissen kizöldellt falevelet. De mától másként tekintek mindezekre. Nem csak látni, hallani, érezni és tapintani akarom az engem körülölelő világot, hanem meg is akarom ÉLNI! Mert életigenlő lettem. 

Annyira fájó és szívbemarkoló minden sora. Annyira együttÉLTEM Tessával. Megéltem a dühét, megéltem a csalódottságát, megéltem a listáját, megéltem a szerelmét, megéltem a boldogságát, megéltem a félelmét, megéltem a küzdelmét, megéltem a halálát. 

És annyira együttÉLTEM a családjával, barátaival. Megéltem a dühüket, a csalódottságukat, a gyászukat, a tagadásukat, megéltem az utolsó szalmaszálba való kapaszkodásukat, megéltem az elköszönésüket, megéltem az utolsó együtt töltött percüket.

Mégsem törtem össze. Mert már össze vagyok törve.

"Csak lélegezz. Egyszerű dolog: be és ki." 

Sebeket tépett fel bennem minden egyes szín, érzelem és érzet. 

Könnyáradatot csalt arcomra minden egyes leírt szó.

Gyászt hozott elő belőlem az utolsó oldal.

Mert nem is olyan rég én is megéltem. Valóban megéltem. Végigkísértem egy közeli hozzátartozó küzdelmét a rákkal. A diagnózistól a halálig. Azóta életigenlő vagyok.

Táncolni akarok az esőben, mezítláb egy pocsolyában; elvágódni egy réten a friss fűben és csak nézni a felhőket, mindenfélét képzelve bele. Utazni akarok, világot látni, tigrist simogatni, a téren zenére táncolni, hegytetőről lenézni. Nevetni akarok, legurulni egy domboldalon, mindenkiben a jót akarom látni. Felhőről lábat lógatni, a hold sarlóján elfekve olvasni, a nap sugarában tündökölni, a víz kékjében elmerülni. ÉLNI AKAROK!

Úgyhogy kedves Moly-társak! Azt kívánom nektek, hogy keressétek a jeleket! Mert mindenhol ott vannak. Aztán ha megleltétek őket, akkor: 

"Kezdjetek el élni, hogy ne kelljen félni.

Az utolsó órában, mikor már mindent megbántam,

Ezerszer megbántam, oly sokáig vártam

Hogy elmúlt az élet...

... Kezdjetek el élni!"

Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége

"Amikor először találkoztak, Clare hatéves volt, és Henry harminc. Amikor összeházasodtak, Clare huszonkettő, és Henry még mindig harminc. Henry idő-eltolódási rendellenességgel született. Genetikai órája a legváratlanabb pillanatokban visszaáll, és még abban a másodpercben eltűnik. Ilyenkor elmúlt és eljövendő élete érzelmi csomópontjain találja magát, meztelenül, védtelenül. Sohasem tudja, mikor történik meg újra, sohasem tudja, hol köt ki legközelebb."

2011. szeptember 8. (Ayuu 24, Henry 30 éves)

Ayuu:

Szobámban fekve azon gondolkodom, honnan szedjek ihletet. A rét túl messze van és különben is lusta vagyok kigyalogolni odáig. Pedig meg kellene már írnom az értékelést Az időutazó feleségéről. Lassan már azt sem tudom, mi volt benne. Éppen kifelé merengek az ablakon, amikor tompa puffanást hallok. Biztos a kutya matat odakint. De az nem lehet.. az előbb még itt feküdt mellettem. Ekkor azonban nyöszörgésre leszek figyelmes. Ez nagyon para. De a kíváncsiságom az ablakhoz hajt. Egy meztelen ember tápászkodik fel a földről. Lássuk mik a lehetőségek: a) ez egy pedofil, aki épp meg akar erőszakolni; b) elaludtam és csak álmodom; c)….

- Nyugi, tudom mire gondolsz… 

- Arra, hogy megőrültem?
– Biztos azt hiszed, hogy pedofil vagyok.
- Nem tudtam, hogy léteznek gondolatolvasók Edward Cullen-en kívül is… - jegyzem meg epésen.
-Lehet egy kérésem?
- Hívjam a rendőrséget most, vagy adjak 5 méternyi lépéselőnyt?! – kérdőn vonom fel egyik szemöldököm.
- Tudnál nekem ruhát adni? - Héé, álljunk csak meg.. Ezt már olvastam valahol…
-Kitalálom… A következő kérdésed, hogy milyen évet írunk, igaz?
- És még rám mondod, hogy gondolatolvasó vagyok… - szemeit forgatja közben.
- 2011. szeptember 8. És mielőtt megkérdeznéd, én Ayuu vagyok, te pedig biztos Henry. Honnan jössz?

Henry: 

Határozottan dohos illatot árasztanak ezek a régi könyvek. Nem ártana néha takarítani a könyvtárban. Majd felvetem az ötletet Robertnek. Éppen nyúlnék egy újabb kötetért, amikor elkap a hányinger, gyomrom görcsbe rándul és már zuhanok is a térben és időben. Magamhoz térve egy hatalmas aranyeső bokor alatt találom magam, farkasszemet nézve egy feketerigóval. Körbenézve egy kisebbfajta parkot látok, tőlem alig pár méterre pedig egy mászókát vélek felfedezni. Naccerű. Megint lecsuknak közszeméremsértésért. Mielőtt azonban komolyabban is szemügyre vehetném ruhaszerzési lehetőségeimet, szemem sarkából észreveszem, hogy már elkéstem. Az ablakból egy lány néz rám ijedt-érdeklődő tekintettel. Megnyugtatásképpen közlöm vele, hogy nem vagyok pedofil, mire ő valami Edward Cullenről kezd el magyarázni. Mintha tudnom kellene, hogy ki az. Vajon milyen évben járhatok? Kérdésemre nem kis meglepetésemre rögvest választ kapok. 2011. szeptember 8.?
- Hogy honnan jövök? – kérdem meglepetten. – Te honnan tudsz rólam ennyi mindent? Nem rémlik, hogy találkoztunk volna.
- Én a saját jelenemben élek, te viszont Audrey Niffenegger fiktív világában. Csak az útjaink most keresztezték egymást.
- Mégis hol? És hogyan? - Elmentem a könyvtárba, és kikölcsönöztelek. Elvégre ott dolgozol, nem? – néz rám mosolyogva.
- Értem. Szóval én fiktív karakter vagyok. És tetszik a történetem?
- Szavakkal le sem tudom írni, Henry, hogy mennyire. De még nem válaszoltál a kérdésemre. Honnan jössz?
- 1999. október 25. Nekem most azt hiszem mennem kell. Tudod, hív a kötelesség. Megtennél valamit?
- Adjak ruhát?
- Ajánlanád másnak is a történetem?
- Hát persze.
Válaszát már csak fojtva hallom, hiszen már száguldok is tova az éterbe.

Bridget Asher: A férjem szeretői

"Artie Shoreman igazi szoknyavadász, képtelen ellenállni a nőknek. Mikor jóval fiatalabb felesége, Lucy rájön hazugságaira, elhagyja a férfit. De hamarosan kiderül, hogy hűtlen férje gyógyíthatatlan beteg, már csak hetei vannak hátra, ezért úgy dönt, nem hagyja magára. Visszamegy hozzá, hogy utolsó napjaiban ápolja és megpróbálja enyhíteni szenvedéseit. [...]
Hirtelen ötlettel szép sorban felhívja az összes volt barátnőt, hogy azok is vegyék ki a részüket Artie ápolásából."

Be kell vallanom, a könyv közepén muszáj voltam félretenni. Bedurcáztam. Én ezt nem vagyok hajlandó végigolvasni. Unalmas. Vagy nem is tudom. Vontatott. Erőltetett. Vagy mindez egyben. Napokig csak hevert az asztalomon. Kerülgettem, jobbra-balra pakoltam... körülötte. Már épp azon kezdtem el gondolkodni, hogy lassan vissza kell vinnem a könyvtárba, mert lejár a határidő, de mégsincs szívem úgy visszavinni, hogy nem elolvasom el. Hogy nem tudom, hogyan hal meg Artie Shoreman. :) Aztán amikor a betegség pár napra levert a lábamról, akkor újfent kezembe vettem, és folytattam. A vége felé egész izgalmas lett, de nem annyira, hogy maradandó élményt hagyjon bennem.

Ezzel is hasonlóan vagyok, mint a Figyelj rám! c. könyvvel. Erről is egy film jut eszembe. Valahol a 260. oldal körül. Minth a P.S. I love you cím peregne a szemem előtt. Fordított sorrendben. Míg a filmben a haldokló férfi halála után hagyott levelekkel segít feldolgozni feleségének a halál és veszteség tényét, addig ebben a könyvben fordított a helyzet: A feleség az exszeretők felvonultatásával segít (saját magának és nő társainak) elfogadni ugyanezt, és elfogadtatni férjével, hogy mekkora egy szemétláda - de még a halála előtt.

Aztán a következő hasonlóság, ami szembeötlik, hogy a könyv tele van költői kérdésekkel. Szinte semmi másról nem szól, mint megválaszolatlan kérdések halmazáról. Már maga a fejezetcímek némelyike is 1-1 megválaszolatlan kérdés. Pont, mintha Carrie Bradshaw párnába hímzetlen életbölcsességeit hallgatnánk szexről meg nyújorkról.

Na de, hogy valami értelmeset is mondjak a férjről, a feleségről, meg a szeretőkről....

A férj: Nekem a lelki szemeim előtt egy 80 éves nagypapa jelenik meg köntösben, ahogy az ágyban fekszik. Casanova megöregedve. Sok minden kiderül róla a könyv alatt, de mintha mégse róla szólna ez az egész.

"- És mi van Artie-ban, ami egyszerre jó és rossz?
- Az, hogy őt a szerelem élteti. Nem tud megálljt parancsolni a szívének."

A feleség: Nem akarok hazudni, mert nem emlékszem pontosan, de a könyv felén már túljutottam, mikor kiderült, hogy a nőt Lucynak hívják. (Tudom-tudom.. a hátlapon ott szerepel feketén fehéren, de hát ezért vagyok Bridget Jones, mert az ilyesmi a tudatomig nem mindig jut el ;)) Szóval valahol megértem Lucy érzéseit és azt a kettősséget, ami benne van. Hogy nem tudja eldönteni, hogy most szereti vagy gyűlöli férjét. És igen, John-nal kapcsolatos érzéseit is megértem. Szar egy helyzet, de ezvan.hu. :)

A szeretők (kis része):

1. Elspa: "Elképzelhető, hogy megörököljük Elspát a tetoválásaival és a testékszereivel együtt. Kérdezd meg Artie-t, benne van-e a lány a hagyatékban."

Talán ő megy végig a legnagyobb jellembeli fejlődésen. Tetszik a karaktere. Az ember egyből előítéletes lesz, mikor arról olvas, hogy tetkók, piercingek, drog stb. Aztán menet közben jön a meglátás, hogy a nyers egyszerűségével, szókimondásával mennyire emberi, és mennyire erős jellem lakozik a zord külső mögött.

2. Eleanor: Kőkemény rideg nő. Csípem a stílusát.

Egyéb szereplők:

1. Az anya: Hát beszabehu az a nő. :))) Elképzeléseim szerint egy agyonszoláriumozott explázacica lehet, aki szerencsétlen padlócirkáló kutyájával, Virslivel (szeeeeegény tacsi... ilyen nevet XD) az ölében keresi a hatodik...hetedik... már nem is számolom hányadik férj-jelöltet. Kedvenc karakter lett. :)

2. John: Túl kevés szó esik róla, ahhoz, hogy konkrét véleményt tudjak alkotni.

Konklúzió: Egyszer (nehezen) olvasható könyv szeretetről, megcsalásról, megbocsájtásról, családról, és arról, hogy tartsd közel magadhoz az ellenségeid... mert akár jó dolog is kisülhet belőle. :)