2012. július 6., péntek

Stieg Larsson: A tetovált lány

"Negyven éve történt. Az agg milliárdos elveszítette unokahúgát, akit gyermekeként szeretett. S azóta is, évről évre, valaki - mintha az őrületbe akarná kergetni - minden születésnapján emlékezteti az idős urat arra a tragikus napra... Az évek óta tartó nyomozás új lendületet kap, amikor a férfi felfogad egy vesztes sajtóper után állás nélkül maradt, rámenősnek tűnő újságírót, hogy kísérelje meg az igazság kiderítését [...]
Ugyanakkor egy jó hírű magánnyomozó-iroda munkatársnője rááll az újságíróra, s szinte mindent kiderít róla, ahogyan mások sem bízhatnak abban, hogy titkuk rejtve marad a kivételes tehetségű, tetovált lány előtt."

A minap egyik ismerősöm, aki mellesleg pszichológia szakra jár, megkért, soroljak fel neki olyan filmeket, amikben pszichológiához közel álló témák vannak felsorakoztatva. De ha lehet, kerüljem az olyan kliséket, mint az Esőember. Így jutott eszembe A tetovált lány. Ha valami, akkor EEEEZ BETEG. És nem csak a film.  (De erről majd egy kicsit lentebb.) Szóval elég komoly témákat feszeget. 

"Svédországban a nők 46%-a válik áldozatul férfi által elkövetett erőszakos bűncselekménynek."

Első találkozásom Lisbeth Salanderrel a moziban történt. Hiába terveztem régóta a könyv elolvasását, - elvégre köztudott, hogy az északi népek írói igencsak mesterei a krimiknek (lásd Jo Nesbo, vagy épp nevezett Stieg Larsson) - , ezúttal a moziba előbb jutottam el. És bár nem kenyerem a filmes adaptációk előbbi lecsekkolása, ez most így esett.
A könyv "forgatókönyve" remekül beillene szerintem egy antik tragédiának is. Legalábbis felépítését tekintve:
- Van expozíció - ami véleményem szerint túlságosan hosszúra sikeredett.
- Van bonyodalom - húúúhúúú, kezdem falni a lapokat.
- Van válság - na, ez már krimi.
- Van késleltetés - lerágtam a tíz körmöm, és napok óta nem aludtam (na nem azért, mert rémálmaim voltak, hanem mert muszáj voltam tovább olvasni).
- Van megoldás - helyreáll a világbéke... hála, nem éppen a Pindúr pandúroknak. :)

Mindent egybe vetve, az összes elismerésem az íróé, mert olyan kerek egészet alkotott, ami méltán vált a svéd irodalom bestseller-évé. Agatha Christiet megszégyenítően viszi végig a nyomozást. Mit nekünk Sherlock Holmes és Dr. Watson, ha van egy Lisbeth Salanderünk és egy Blomkvistünk?! :)

És akkor a filmről:
Bár jelen esetben célszerűbb lenne "filmekről" beszélni. Elvégre kétféle adaptációja van. Hogy érdemes volt-e a svéd után egy amerikai változatot is készíteni?! Amerikának biztos megérte. Ami azt illeti, nekem is. Sokkal jobban tetszett a hollywoodi változat. Na, nem azért, mert jobb a látványterve, vagy a színészek  híresebbek. Nekem az egész ütősebben hatott. Két és fél órán keresztül az üléshez szögezve, tátott szájjal ültem végig. Nálam ez nagyon ritka jelenség. Szóval 1:0 Amerika javára. :)
Ja igen! A főcímdal azóta is nagy kedvenc. (Katt ide.)