"...ha férfi vagy (vagy nő, aki szeretné megismerni a mai férfiak mafla, gyötrődő lelkét), ha voltál már szerelmes (vagy leszel), ha valaha elhagyott a partnered (vagy te hagytad el őt), ha szereted a popzenét (bár akkor is, ha nem), ha még kezdő vagy, és szeretnéd tudni, milyen megpróbáltatások várnak rád a szexben és a szerelemben, vagy ha már túl vagy sok mindenen, ha olykor a szexet zűrös dolognak érzed, máskor meg az egyetlen örömnek az életben, ha olykor elfog a halálfélelem, ha sehogy sem sikerül felnőnöd, ha néha szörnyen elcseszed az életed… akkor el kell olvasnod ezt a könyvet."
Meg kell vallanom az őszintét: ezzel a bejegyzéssel már ősidők óta lógok. (Egészen pontosan április 24-e óta. Megnéztem. Szánom-bánom bűnöm. Majd elmormolok érte 3 Mi Atyánkot.)
Nick Hornby korunk Rácz Zsuzsája. Csak pasi kiadásban, természetesen. Rob Fleming pedig Kéki Kata XY kromoszómájú megfelelője. Ha a Terézanyura azt mondtam, hogy minden pasinak el kellene olvasnia, akkor ezt a kötetet meg pláne el kell olvasnotok kedves hímnemű egyedek. Tudjátok, van az a mondás, hogy a férfiak és nők mindig mást akarnak: a férfi a nőt, a nő a férfit. Na, ha meg akarjuk találni egymást, akkor ez a két könyv (Állítsátok meg Terézanyut! vs. Pop, csajok, satöbbi) ALAPMŰ az egymáshoz vezető ösvényen.
Ami azt illeti, én egyszerre imádtam és utáltam ezt a könyvet.
Imádtam, mert egyszerűen elképeszt az író stílusa. Az a fanyar humor, irónia, önkritika, fellengzősség, nagyképűség. Minden, amit pár száz oldalon keresztül felmutat.
Utáltam, mert pont emiatt a stílusa és szövegei miatt nem lehetett akárhol olvasni, mert sírva fakadtam a röhögéstől.
Imádtam Rob-ot. Mert annyira kis szerencsétlen, annyira, de annyira Bridget Jones. Igazán szeretnivaló ez az oldala.
Utáltam Rob-ot. Mert akkor egy tuskó, bárdolatlan. Azon rimánkodik, hogy miért nem jön vissza hozzá a barátnője, miközben Mariat döngeti? Hát ne haragudjon a világ...
Imádtam, mert egyszerűen faltam minden lapját; minden szavát szomjaztam az írónak.
Utáltam, mert olyan hamar vége lett.
Ahogy már korábban is említettem, megnéztem a filmes adaptációját is, ami maga volt a tömény tragédia. John Cusackot szeretem, de ez a film valahogy nagy luft rúgás volt a levegőbe. Viszont a könyv a kedvencek között landolt. :)
"Tüneményes levélregény a vágyról, az erotikus képzeletről és a szerepjáték végzetes következményeiről. Egy fiatal dán lány Párizsban meglátja egy francia festő képét. A festmény olyan elementáris hatást gyakorol rá, hogy köszönetképpen küld egy képeslapot a festőnek. Ez a kezdete az egyre érzékibbé váló levelezésnek, mely egyben kifinomult játék is két szenvedélyes ember között. A játék a tűzzel kezd egyre veszélyesebbé válni, s egy napon már nincs visszaút: megbeszélik, hogy találkoznak."
"...ha férfi vagy (vagy nő, aki szeretné megismerni a mai férfiak mafla, gyötrődő lelkét), ha voltál már szerelmes (vagy leszel), ha valaha elhagyott a partnered (vagy te hagytad el őt), ha szereted a popzenét (bár akkor is, ha nem), ha még kezdő vagy, és szeretnéd tudni, milyen megpróbáltatások várnak rád a szexben és a szerelemben, vagy ha már túl vagy sok mindenen, ha olykor a szexet zűrös dolognak érzed, máskor meg az egyetlen örömnek az életben, ha olykor elfog a halálfélelem, ha sehogy sem sikerül felnőnöd, ha néha szörnyen elcseszed az életed… akkor el kell olvasnod ezt a könyvet."