Jenny Downham: Amíg élek

"Előbb-utóbb mindenki meghal - mindannyian tudjuk.

A tizenhat éves Tessa, akinek csupán hónapjai vannak hátra, talán mindenki másnál is jobban tudja.

De van egy listája: felsorolta azt a tíz dolgot, amit még meg akar tenni, mielőtt meghal. Az első helyen a szex áll. Lehetőleg még ma.

De nem mindig könnyű elérni, amit az ember akar, és amit akar, nem mindig esik egybe azzal, amire szüksége van. És néha a legváratlanabb dolgok lesznek a legfontosabbak.

Felemelő, életigenlő és boldog - ez a rendkívüli regény azzal ünnepli az életet, hogy szembenéz azzal, milyen valójában a halál."

Az első gondolatom, mikor kezembe vettem a könyvet, és elolvastam a hátlapját egy kérdés volt: Hogy lehet életigenlő egy olyan könyv, melynek főszereplője haldoklik?!

Elolvasva aztán rájöttem. Sosem olvastam még ennyi színt, érzelmet, érzetet egy helyen. Én is láttam madarakat szállni a réten, halottam fejem felett elzúgni repülőt, éreztem arcomon a hűs szellő fuvallatát, tapintottam frissen kizöldellt falevelet. De mától másként tekintek mindezekre. Nem csak látni, hallani, érezni és tapintani akarom az engem körülölelő világot, hanem meg is akarom ÉLNI! Mert életigenlő lettem. 

Annyira fájó és szívbemarkoló minden sora. Annyira együttÉLTEM Tessával. Megéltem a dühét, megéltem a csalódottságát, megéltem a listáját, megéltem a szerelmét, megéltem a boldogságát, megéltem a félelmét, megéltem a küzdelmét, megéltem a halálát. 

És annyira együttÉLTEM a családjával, barátaival. Megéltem a dühüket, a csalódottságukat, a gyászukat, a tagadásukat, megéltem az utolsó szalmaszálba való kapaszkodásukat, megéltem az elköszönésüket, megéltem az utolsó együtt töltött percüket.

Mégsem törtem össze. Mert már össze vagyok törve.

"Csak lélegezz. Egyszerű dolog: be és ki." 

Sebeket tépett fel bennem minden egyes szín, érzelem és érzet. 

Könnyáradatot csalt arcomra minden egyes leírt szó.

Gyászt hozott elő belőlem az utolsó oldal.

Mert nem is olyan rég én is megéltem. Valóban megéltem. Végigkísértem egy közeli hozzátartozó küzdelmét a rákkal. A diagnózistól a halálig. Azóta életigenlő vagyok.

Táncolni akarok az esőben, mezítláb egy pocsolyában; elvágódni egy réten a friss fűben és csak nézni a felhőket, mindenfélét képzelve bele. Utazni akarok, világot látni, tigrist simogatni, a téren zenére táncolni, hegytetőről lenézni. Nevetni akarok, legurulni egy domboldalon, mindenkiben a jót akarom látni. Felhőről lábat lógatni, a hold sarlóján elfekve olvasni, a nap sugarában tündökölni, a víz kékjében elmerülni. ÉLNI AKAROK!

Úgyhogy kedves Moly-társak! Azt kívánom nektek, hogy keressétek a jeleket! Mert mindenhol ott vannak. Aztán ha megleltétek őket, akkor: 

"Kezdjetek el élni, hogy ne kelljen félni.

Az utolsó órában, mikor már mindent megbántam,

Ezerszer megbántam, oly sokáig vártam

Hogy elmúlt az élet...

... Kezdjetek el élni!"

Lionel Shriver: Születésnap után

"Irina McGovern, az amerikai gyerekkönyv-illusztrátor Londonban éli biztonságos, megállapodott életét értelmes, hűséges és fegyelmezett partnere, Lawrence mellett - mindaddig, amíg egy este megmagyarázhatatlan vágyat érez, hogy megcsókoljon egy másik férfit, a szenvedélyes, extravagáns, elsőrangú snookerjátékost. Két, egymással versengő, alternatív jövő függ ettől az egyetlen csóktól..." 

Amikor el kezdtem olvasni, nem igazán tudtam, hogy mit várjak ettől a könyvtől. Az alapötlet, a "Mi lett volna, ha..?" kétoldali levezetése tetszett. Az elején mégis nehézkesen haladtam vele. Elég ambivalens érzéseim voltak, mind a könyvvel, mind a szereplőkkel, mind a történésekkel kapcsolatban. Alapjában véve nem igen rajongok a hosszú leírásokért, amiknek néha csak azon célját látom, hogy több legyen általa az oldalszám. Jelen esetben is kellően zavart, és bizony volt olyan rész, amit gyors szemrevételezés, és átfutás után egész egyszerűen át is ugrottam. (Mea culpa meg ezer év.)

Aztán ahogy haladtunk előre a cselekményben, egyre zseniálisabbnak tartottam, és egyre hangosabban koppant az állam a padlón. Imádtam a pszichológiai megoldásokat, ahogy az írónő ugyanazt a mondatot képes volt nem csak más-más szituációba helyezni, de sok esetben más főszereplő szájába is. És minden esetben abszolút megállták a helyüket. 

Nem tudom eldönteni, melyik alternatíva nyerte el kevésbé a tetszésemet, és azt sem sikerült még kisilabizálnom, melyik szereplő irritált a legjobban. Tény, hogy Irina mindkét esetben kellően nagy jellemfejlődéseken ment keresztül, de ettől függetlenül nem igazán tudtam vele azonosulni. 

Mindkét alternatív jövő végkifejlete meghökkentett némileg: az "A" verzió különösen, mert a családon belül igencsak aktuális volt ez a fajta végkifejlet, így mélyen érintett érzelmileg. Ezzel szemben a "B" verzió egy olyan fajta megoldást kínált, amit ugyan végig sejteni lehetett, de ennek ellenére kedvem szottyant volna ugrálni a könyv tetején, és utálni a főszereplőket. Ugyanakkor az utolsó, közös fejezetet nem igazán értettem. Kissé rejtély maradt előttem, hogy ez melyik jövő lezárása is tulajdonképpen?! S talán pont ez volt vele az írónő célja, hogy ki-ki maga döntse el.

Bloggolkodom...

Bele-belenézegettem mások könyves blogjaiba, és láttam sokkal kreatívabbakat, mint az enyém. És ez bacca a csőrömet. Pedig kreatív csajnak tartom magam (pár gyerekszoba a bizonyítéka), csak az más kérdés, hogy nem vagyok egy ikúharcos, ami a programozást illeti.

Szóval azon gondolkodám, hogy valamit be kellene újítanom. Csak soha semmire nincs időm. (Ez alól kivételt képez az olvasás, természetesen. :)

A minap történt...

... Na jó, nem éppen a minap, mert van már az egy hónapja is. Az úgy volt, hogy hónom alá vágtam a jó kis Barcelonás táskám, benne az éppen olvasandó könyvemmel, mert az ember lánya soha nem tudhatja, hol jön rá az olvashatnék. Berobogtam a Rossmannba (ez itt a reklám helye XD), erre.... Ilyet még nem basztam. Már bocsánat a szóhasználat miatt. Arra volt már példa, hogy valami régen vett kozmetikai eszköz becsipogott a táskámban.. kifelé jövet.... Na de hogy befelé menet is Csőrike módjára csipogjon??! Hát jó, tudomásul vettem, hogy álmomban biztos elraboltak az ufók, és fémeket építettek be testem különböző pontjaiba, és biztos azok miatt sípolnak rám. Azonban! Vásárlás után is hát nem becsipogtam? Lángvörös arccal fordultam a biztzonsági őr felé, ártatlan arcot vágva, hogy "kérem szépen, én ugyan nem loptam, mert amúgy is látni lehetne rajtam, ha valami csínyben gongolkodnék", de csak azért is kipakoltatták a táskám. Aztán jött a megvilágosodás az őrnek: "Van Önnél könyvtári könyv?" Nálam ne lenne vazze?!

Szóval ez a titok nyitja. Diszkrimináció a könyvtári könyvekkel szemben. Még a Rossmannból is kiközösítik őket. Cöhh.

Könyvekről általában part 2.

Újratervezés...

Szóval azt kezdtem el ecsetelni az említett incidens előtt, hogy:

Rájöttem, hogy ez a molyolás függővé tesz. Mert egyre másra olvasom az értékeléseket és idézeteket, és hát nem győzöm várólistára tenni a könyveket. XD Mert mindig találok egy újat, amitől "hűűűű meg haaa"-zok, és "fúúúfúúváá ez is dejólehet", és "áá megint egy újabb szerelmetes regény". :)

Persze nem csak szerelmes-romantikus könyveket fogok forgatni (bár tény, hogy a nagy százalékat azért ilyenek teszik ki). Na de mégsem ilyen Nora Roberts féle telenovellák, amiben Juan Carlos de la Vergas és Miguela asta la Vista féle hősök szenvednek 200 oldalon keresztül. XD :))

Jah, meg a másik... Értékelések között rengeteg olyat látok, mint pl. a Rómeó és Júlia (ha már a romantikánál tartunk.. :D), meg az Anyegintól elkezdve a Fauston át az Egy magyar nábobig bezárólag. Hát én ilyeneket nem fogok értékelni. Már csak azért sem, mert tisztes kis gimnazista voltam, és cserkészbecsszóra elolvastam (majdnem) minden kötelező olvasmányt. (Ez alól a Kőszívű ember fiai kivétel volt, mint említettem volt :D) Szóval azokról nem írok véleményt, mert akkor nem maradna időm az újabb példányokra. :)

Deee, ha már itt tartunk: Shakespeare-t kifejezetten komálom. ;)

Azért íme néhány kedvenc, a teljesség igénye nélkül:

- Daniel Keyes: Virágot Algernonnak

- Nicholas Evans: A suttogó

- Stephenie Meyer: Alkonyat kvartettje :) (Én is romantikus nőből vagyok, na. Nem lenne ellenemre egy Edward :P)

- Rácz Zsuzsa: Állítsátok meg Terézanyut! (Minden pasinak kötelező olvasmánnyá tenném!!)

- Joe Alex: Ördögi játszma

- Laurell K. Hamilton: Anita Blake sorozat (Igaz, még nem értem a végére.)

- Dan Brown: A Da Vinci-kód

- Émil Ajar: Előttem az élet

Azon gondolkodom, ki kellene találnom valami értékelési skálát, ami alapján bekategorizálhatom az olvasott könyveket.

Könyvekről általában

A múltkor facebookon láttam egy olyan versenyt, amiben könyvespolcokra kellett szavazni. Voltak igazán ötletes és kreatív polcok (a prímet a meztelen pasikból összeállított polc vitte... Mire nem jó a photoshop... Pl. arra, hogy a fejjel lefelé fekvőtámaszban lévő pucér pacákokat férfiatlanítsák :D:D). Szóvel ennél kreatívabb polcokat még az Ikeában keresve se találna az ember lánya.

De! Be kell vallanom, kicsit irigykedem a polcok gazdáira. Ugyanis az én szobámban nem mondhatnám, hogy hűdesok könyvespolc van. Gyakorlatilag egy sincsen. Viszont van egy tejüvegajtós könyves szekrényem, amiben a könyveimet tartom. (Bár leginkább a főiskolás jegyzeteimmel van tele - a szerk.) Na már most... Tudniillik kérem szépen, ez nem azért van, mert műveletlen vagyok, és olvasatlan, csak hát kész érveim vannak a könyvek és polcaik mellett éspervagy ellen.

Pro:

1. Szeretek könyvet olvasni. Minden műfajt: legyen az krimi, szórakoztató irodalom, bestseller, romantikus, ifjúsági stb...

2. Jól mutatnak a lakásban, azt sugallják, hogy az illető nem egy zárkózott típus (persze az, hogy ott vannak a könyvek, nem feltétlenül jelenti azt, hogy el is olvasott belőle egyet, de azért ezt a látszatot kelti XD).

3. Olyan jó a könyv-illat. :)

Kontra:

1. Megvenni vagy kölcsönözni? Sokat szoktam vacillálni ezen. Mert ha megveszem, akkor életbe lépnek a 'Pro' lépései. De ha meg kölcsönzöm, akkor:

a) nem foglal helyet, ergo tehetek helyére fényképet, virágot stb. - értsd lakberendezési hovatovább :)

b) előbb utóbb ígyis meghalok, akkor legalább a hozzátartozóimnak nem kell kidobásra/égetésre/könyvtárra/antikváriumra ítélnie a polcaimon roskadozó köteteket.

2. Porfogó. :) Meg idővel sárgulnak is a lapok, allergizálhatnak... a porcicák :)

3. Sajnálom rá a pénzt. :P Pedig nem vagyok sóher. Egészen egyszerűen jobb/egészségesebb/élhetőbb dolgokra akarok spórolni. (Szemüveg, új telefon, bicikli, egyetemi tandíj, életbiztosítás, közüzemi számlák, leendő protkó... :D)

Szóval nehéz ez kéremszépen. :) De még mindig inkább hajlok a könyvtárra, mint a magánkönyvtárra. Persze vannak elengedhetetlen példányok, amiknek azért ott KELL virítaniuk a polcomon. :)